Sakk szakkör
Időpontja: csütörtök 16.30-19.00-ig
A sakk alaplépéseit tanulhatják meg a gyerekek. Játszmákat játszanak egymással és a csoportvezetővel. A haladó csoport tagjai feladványokat, versenyjátékokat játszhatnak.
Vezeti: Nagy Pál sakk- oktató
Helyszíne: Udvari Sakk terem
Akvarisztika szakkör
Időpontja: péntek 16.00-18.00-ig
„Akvárium- terrárium a lakás szépsége és dísze”.
Olyan gyerekek és felnőttek jelentkezését várjuk szakkörünkbe, akiket érdekel házi kedvenceik szakszerű tartása, tenyésztése.
Megismerhetik az akvárium- terrárium elkészítését, az új trendeket és az új NANO akváriumok világát.
Vezeti: Oláh István
Helyszíne: Udvari kézműves terem
Első foglalkozás: 2011. szeptember 9.
Modellező szakkör
Időpontja: kedd 15.30-17.30-ig
Csoportunkba várjuk azoknak a fiúknak és lányoknak a jelentkezését, akik szívesen megismerkednek a repülőmodellek világával.
Alapos precíz munkával, türelemmel maguk is készíthetnek repülőmodelleket, amelyeket természetesen ki is próbálhatnak.
Várjuk olyan érdeklődő felnőttek jelentkezését is, akik korábban foglalkoztak modellezéssel, illetve rendelkeznek használaton kívüli anyagokkal, eszközökkel, szerszámokkal!
Vezeti: Liszkai Gyula
Helyszíne: Kézműves terem
Báb szakkör
idõpontja: szombat 8.00-12.00
Csoportunkba várjuk a bábozás iránt érdeklõdõ
gyerekeket már 5 éves kortól, akik a bábozás, bábkészítés
alaptechnikáit sajátíthatják el. Munkájukat néhány év
múlva a Mókás Bocsok bábcsoportban folytathatják.
Csoportvezetõ: Huszárné Dégi Éva
Helyszíne: fsz. 8-as terem
Játsszunk tudományt! Szakkör
A szakkör tagjai tematikusan válogatott kísérletek végzése közben élményként élik meg a természettudományt.
Fizikai törvényszerűségek alapján működő játékokat készítenek nagyon sok mindennapi anyag felhasználásával.
Időpontja: Szerda: 16.30-18.00-ig
Vezeti: Dr. Papp Katalin
A szakkör október 5-én kezdi meg munkáját.
Néptánc Szakkör
Mákszem csoport
Időpontja: kedd, csütörtök: 16.30-18.00-ig
8-9-10 életévüket betöltött, már nem kezdő kisfiúk és kislányok jelentkezését várjuk.
Vezeti: Tamás Ildikó
A csoport munkájában szakköri tagként lehetősége van részt venni olyan diákoknak is, akik más művészeti iskola növendékei.
Musical- Színjátszó szakkör 12-17 éveseknek
Időpontja: péntek 17.00-20.00-ig
Várjuk az énekelni és színészkedni vágyó fiatalok jelentkezését. Sok fellépés, jó hangulatú próbák és egy szuper csapat vár rád!
Vezeti: Lipták László
Helyszíne: fszt. 10-es terem
Fitt-Feeling Fitness csoport
Az aerobichoz, akrobatikához gumiasztalhoz,talajtornához,tánchoz kedvet érző jelentkezők a következő edzéscsoportok közül választhatnak.
Időpontok:
Kedd: 17.00-18.30-ig Aerobic,tánc , akrobatika
Csütörtök: 17.00-18.30-ig Művészi torna ,akrobatika
Vezeti: Kovács Krisztina fitness, aerobic és tornaedző
Színjátszó szakkör
Időpontja: péntek 16.30-18.30-ig
6. életévüket betöltött és a színjátszással megismerkedni kívánó, vagy már néhány éve színjátszó csoportban tevékenykedő gyerekek jelentkezését várjuk.
A csoport tagjai klasszikus meséket, szerkesztett játékokat adnak elő.
Vezeti: Szabó Gyuláné
Grimaszk színjátszó szakkör
Időpontja: szerda 16.30-18.30-ig
Ha van kedved csatlakozni a Grimaszk csapatához, várunk szeptembertől a foglalkozásainkra. Jó hangulatú társaság tagjaként tanulhatod meg a színjátszás alapjait, a darabválasztástól egészen a bemutatóig. Móka, játék, fellépések.
Első foglalkozás: 2011.szeptember 7. szerda
Vezeti: Kulik Szilvii - drámapedagógus,gyermekszínjátszó rendező
Tel.:20-501-2811
Helyszíne: I. emelet Díszterem
Cilinder színjátszó szakkör középiskolásoknak
Időpontja: hétfő 16.30-18.30-ig
Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik színészi ambícióval rendelkeznek vagy kezdőként szeretnék kipróbálni a színészmesterséget.
Első foglalkozás: 2011.szeptember 5. hétfő
Vezeti: Kulik Szilvi-drámapedagógus,gyermekszínjátszó rendező
Tel.:20-501-2811
Helyszíne: I. emelet Díszterem
Tai – Jitsu
![]()
Időpontja: kedd, csütörtök 16.00-17.00-ig
A Tai-Jitsu ősi tradicionális japán harci művészet.
A foglalkozásokon a testi, szellemi és erkölcsi nevelés egységét valósítjuk meg. Rendszeres gyakorlása fegyelemre, önfegyelemre és engedelmességre szoktatja a gyerekeket.
Vezeti: Kocsis István
Sztepp stúdió
Időpontja: hétfő 18.00-20.00-ig
A szakkör keretén belül e különleges táncot sajátíthatják el a 8. életévüket betöltött gyerekek.
Vezeti: Mezey Balázs
Akropolisz Táncszínház
Időpontja: hétfő, szerda: 18.30-20.00-ig
péntek 17.00-19.00-ig
Tanulóink a klasszikus és jazz tánc alapok mellett elsajátíthatják a színpadi táncokat, valamint megismerkedhetnek a modern és kortárs tánc tanctehnikai alapjaival.
Csoportvezető: Kerek Attiláné Lajos Mária
Részvételi díja: 3.500 Ft /hó
További információ: www.akropolistancszinhaz.gportal.hu
Kártyaklub
Időpontja: péntek 15.00-18.00-ig
Minden péntek délután, de alkalmanként is várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen kártyáznak. Szívesen tanulnak meg önmaguk is és tanítanak meg másokat új kártyajátékokra. Kérjük, hogy kártyáitokat hozzátok magatokkal!
Vezeti:Zsámboki Péter, Zsámboki Tamás,
Részvételi díj: nincs
Zsonglőr-Klub
Időpontja: péntek 15.30-17.00-ig
Várunk minden érdeklődőt, aki szeretné megtanulni a zsonglőreszközök használatát.







