Tevékenység

A Százszorszép Gyermekház tevékenységi körei :

1, Szakköri, művészeti iskolai, kiscsoportos formában történik  a gyerekek,    fiatalok, sőt  néhány esetben a felnőttek  képességfejlesztése, tehetséggondozása.
Kb. 35 kiscsoportunkban a következőkkel ismerkedhetnek meg az óvodás és iskolás korú gyerekek: Kerámia, képzőművész, sakk,  karate, néptánc, jazzbalett, társastánc, rádiós-elektronikai, gyerektorna, balett, musical,.....

2, Városi, megyei, országos rendezvények megszervezése és lebonyolítása,
Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál,- Minden év áprilisában kb. 1000-1.200 fő részvételével kerül megvalósításra,

Moderntánc csoportok Csongrád megyei Találkozója, -minden év márciusában kb. 500 résztvevővel,
Weöres Sándor Színjátszó Találkozó megyei és regionális Találkozója,
Középiskolák Börzéje,- minden év október elején- valamennyi szegedi középiskola / 24 / részvételével valósul meg.
Gyermekkarácsony –minden év december 20. körül megvalósításra kerülő nagyrendezvény , kb. 4.500 fő részvételével, a rendezvény helyszíne: Városi Sportcsarnok, a Gyermekkarácsony elnevezésű országos rendezvény elindítója, koordinátora intézményünk.

3, Délelőtti- délutáni órákban foglalkozások, rendhagyó órák tartása óvodai- iskolai osztályközösségek számára,
Fűrkész –bérlet elnevezésű- természetismereti foglalkozás,
Kiállítások szervezése-  Gyermekközpontú alkotások, vagy gyermekalkotók munkáinak bemutatkozása,

4, Ismeretterjesztés- vetélkedők szervezése osztályközösségek számára,
Intézményünk nagyon kedvelt programajánlata  az osztályközösségek, csoportok számára meghírdetésre kerülő, vagy egész tanéven át tartó, vagy egy-egy alkalomhoz kapcsolódó vetélkedők megszervezése- lebonyolítása,
Pl.  Tappancs vetélkedő- kedvelt olvasmányokra- irodalmi alkotásokra épülő vetélkedő –alsó tagozatosoknak,
Brit vetélkedő felső tagozatosoknak,
Testvérvárosi vetélkedő- amelynek keretein belül Szeged testvérvárosait ismerhetik meg a diákokból és felnőttekből álló csapatok,

5, Színházi előadások szervezése

Bérletes illetve alkalmakhoz kapcsolódó gyermekszínházi előadások
Szervezése havonta 2-3 alkalommal óvodai – iskolai közösségek  és egyéni érdeklődők számára,

6, A nyári szünetben  gyermektáborok szervezése, lebonyolítása,

Évente kb. 35-40 tábor  szervezése, lebonyolítása , nyaranta kb.  800- 900 gyermek részvételével.
A nyári szünetben a VAKÁCIÓ - AKCIÓ elnevezésű  programsorozaton  belül minden nap különböző jellegű program  szervezése azoknak a gyerekeknek, akik itthon töltik a nyarat.
- kerékpártúrák, kézműves foglalkozások, játszóházak,..

7, Egyéb –szakmai szolgáltatásaink :

Módszertani segítség a város pedagógusainak:
- forgatókönyv-ajánlatok, címlisták, szálláslehetőségek, autóbusz rendelések  biztosítása ,

8, Egyéb  szolgáltatásaink magánszemélyek és szervezetek  számára:
-  Eszközbérbeadás : / írásvetítő, paravánok,/
-  Műsorajánlatok, műsorközvetítés,
-  Rendezvények szervezése, lebonyolítása,
-  Gyermekcsoportok számára szálláslehetőség biztosítása,
-  Mini Ovi szervezése 1,5-3 éves korosztályú gyerekek számára,
-   Felnőtt tanfolyamok szervezése, / Néptánc, társastáncoktatói.. /

9, Terembérbeadás- az intézményben elsősorban csak a Gyermekház profiljának, arculatának megfelelő oktatási és gyermekközpontú szolgáltatásokra  történik terembérbeadás,
Pl. Táncoktatás, tanfolyamok, kiállítások,

10, Játéksziget működtetése,
Az intézmény alagsori helyiségeiben került kialakításra a Játéksziget.
A Játéksziget a 0-10  éves korosztály számára  jelent közösségi teret és hasznos kikapcsolódási lehetőséget.
A Játéktárban nyitvatartási rendjén belül Családi napokon szülők- nagyszülők, a csoportos foglalkozási napokon iskolai- óvodai csoportok vehetik igénybe a játéktári szolgáltatásokat,



A Százszorszép Gyermekház szerepe Szeged város közművelődésében és az intézmény közösségfejlesztő hatása:



A Százszorszép Gyermekház Szeged város közművelődési intézménye.
Tevékenységünk nagyon fontos jellemzője, hogy nagyon jól és eredményesen működő  kapcsolatrendszer kialakítását kezdeményeztük a város és Csongrád megye valamennyi közművelődési intézményével és civil szervezeteivel.
A Gyermekház alapítója a Szegedi Művelődési Otthonok Szövetségének, és munkatársaink aktív tagjai a Csongrád Megyei Népművelők Egyesületének.
Nagyon sok városi, megyei rendezvény közös megvalósításában veszünk részt.
Az intézmény nagyon széles külső kapcsolatrendszerrel működik, amely nagymértekben segíti az intézményben folyó munkát.


A Gyermekház és a látogatók kapcsolata :

10-12 évvel ezelőtt az intézmény kínálata elsősorban csak az általános iskolás korosztályra vonatkozott.
A  Gyermekház által érintett korosztály alsó és felső korhatára jelentősen kitolódott.
Rendszeres látogatóinkká váltak az óvodások, és rendszeresen  vehetnek részt rendezvényeinken az óvodásoknál kisebb, Baba korosztály is, pl. Baba-Mama torna, Mini Óvi- Mikkamakka Játéktár,

Jelentősen növekedett az intézményt látogatók felső korhatára is. Azok a végzős általános iskolások ,akiket jó élmények kötöttek a Gyermekházhoz, középiskolás, sőt fiatal felnőtt korukban is visszajárnak intézményünkbe.
Ez a magyarázata annak, hogy közösségek számára hirdetett vetélkedőinken részt vehetnek középiskolások is, sőt egyre több  középiskolásoknak szóló közösségben is részt vehetnek az érdeklődők.

Az intézmény működésével kapcsolatban vallott elvünk : Igyekszünk helyet adni minden olyan kezdeményezésnek, amelynek egy gyermek –közművelődési intézményben van –lehet a helye.
Köszönettel fogadunk minden olyan igényt, javaslatot, amely  úgymond „ bejön az ajtón „.

Nagyon sokban számíthatunk   az  ilyen ötletek kezdeményezőinek segítségére, együttműködésére is.
Ilyen együttműködési Megállapodások alapján ad helyet a Százszorszép Gyermekház pl. A Rádióamatőrök körének, a Csongrád Megyei Óvodapedagógiai Egyesület Szegedi csoportjának, a Nyugdíjas Óvónői Klubnak,

Az elmúlt években nagyon sok általános iskolás, középiskolás  „ nőtt fel”  a Gyermekházban , az intézményhez kapcsolódva. Vett részt állandó csoportjaiban, nyári táboraiban, rendszeres programjain.
Nagyon sok olyan fiatal felnőtt, aki valamilyen formában kötődött a Gyermekházhoz, a saját gyerekeit hozza vissza hozzánk.
Az intézmény feladatának tekinti és hittel vallja a közösségépítés, közösségkovácsolás- közösségteremtés fontosságát és meghatározó szerepét.